Három évtized, több mint 4,5 millió kilométer, balesetmentesen

Örömteli apropóból beszélgethetünk Szegedi Zsolttal – Bilux-szal –, a környei székhelyű nemzetközi fuvarozó vállalat, a Transintertop Kft. kamionsofőrjével, aki három másik „veterán” kollégájával együtt IRU-diplomát vehetett át a közelmúltban. A rangos szakmai elismerést a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete – International Road Transport Union, azaz IRU székházában adták át 2025. május 10-én. Az eseményen a kitüntettek és az őket az elismerésre javasló munkáltató, a Transintertop Kft. képviselői, Selmeczi Attila, cégtulajdonos és a fuvarozási vezető, Berczeli Bence is jelen volt.

 

– Hogy kezdődött a kamionsofőri pályád? Mit tanultál eredetileg?

– Autószerelőként indultam, de már tanulóként is a sofőrök munkája vonzott. Miközben mi az aknában olajat cseréltünk és motort szereltünk, ők mentek, látták a világot. Akkor döntöttem el, hogy ha lehet, én is inkább volán mögé ülök. A honvédségnél lett meg a jogosítványom, aztán belföldön kezdtem, majd hamar nemzetközi fuvarozásra váltottam.

– Anyagi megfontolás is vezérelt?

– Igen, eleinte az volt a cél, hogy két év alatt összeszedjek annyi pénzt, hogy egyenesbe kerüljek. Aztán közbejött a szerelem, családalapítás, építkezés – és maradtam a pályán. Három gyermekünk született, ebből az egyik már óvodapedagógus, a másik vendéglátós végzettséggel rendelkezik, a legkisebb még iskolás. A feleségem is óvodában dolgozik, ő a legnagyobb támaszom.

– Mikor csatlakoztál a Transintertophoz?

– 2005-ben, vagyis épp húsz éve. Ez a harmadik munkahelyem, előtte két helyen dolgoztam öt-öt évig. A mostani IRU-diplomához legalább tíz év kellett ugyanazon munkahelyen, meg minimum egymillió kilométer. Nekem csak itt, a Transintertopnál több mint hárommillió kilométerem gyűlt össze. Összesen pedig már négy és félmilliónál járok, balesetmentesen.

– Mi a titka ennek a hosszú, balesetmentes pályának?

– A biztos családi háttér. Enélkül nem megy, és persze egy olyan munkahely, ahol az ember valóban tud dolgozni. Nekem fontos, hogy magam választhatom meg a beosztásomat. Már évek óta hétfőtől péntekig járok, kiszámítható módon.
– A szerencsét sem szabad alábecsülni, meg az őrangyalokat sem! Volt már olyan balesetem – frontálisan nekem jöttek – ahol én vétlen voltam. A rutin, a higgadtság, a tolerancia mind kell ehhez a munkához. Vagánykodni nem lehet.

– A Transintertop milyen hátteret biztosít mindehhez?

– Nagyon sokat. A mai rendszer, ahol minden egy helyen van – szerviz, mosó, vizsgabázis, bistro – a mi javaslataink, tapasztalataink alapján fejlődött ki. A tulajdonos, Selmeczi Attila, fuvarszervezőként indult, és immáron 35 éve velünk együtt ebben a kamionos világban él, így értette, amit mondtunk, és meg is valósította mindazt. Ezért érezzük magunkénak a céget, ezért maradunk hűségesek.

– Milyen élmény volt az IRU-díjátadó?

– Nagyon jó érzés volt. A feleségem kísért el, a díjátadó után pedig egy közös ünnepi ebéd következett a többi kitüntetettel, az ugyancsak veteránnak számító kollégáimmal – Kiss Sándor, Tóth Zsolt és Sógorka Csabával –, és a cég vezetőivel. Jól esett a terített asztal mellett visszaemlékezni a régi időkre. Mi, akik most kaptuk a díjat, mind több mint húsz éve a pályán vagyunk.

– A hobbidról is meséltél: motorozás. Hogy jön ez a kamionozás mellé?

– Sokat motorozom a feleségemmel és a lányommal. A forgalmat sofőrként máshogy látom: nemcsak az előttem lévőre figyelek, hanem arra is, ami öt autóval előttem történik. Ez a szemlélet sokat segít a motorozásban és a kamionozásban is, ez az alapja a balesetmentes közlekedésnek.

– A kollégáid Biluxnak hívnak? Honnan ez a ragadványnév?

– A kamionozásban hajdanán a kommunikáció eszköze a CB-rádió volt. Az én hívóm a Rádió-Bilux lett, mert ahogy a kollégáim mondták, állandóan „biluxoltam”, azaz sűrűn pislogtam. Ennek egyszerűen az volt az oka, hogy a sok vezetéstől fáradt, száraz volt a szemem. A pislogás jólesett, enyhítette a tüneteket. Aztán valahogy állandósult, ahogy a rámragadt név is. Ma már főnököm is így szólít.

– Végül: mi az, ami most, harminc év után is motivál?

– Szeretem csinálni. A családomért csinálom. Mindig az lebeg a szemem előtt, hogy nekik legyen jobb. Most vagyunk 25 éve házasok. A szakmában megtaláltam önmagam. Láttam a világot – ha nem is a Big Bent, de a Heathrow-t vagy az Eiffel-torony tetejét igen. Ez nekem pont elég.

Cseh Teréz