Gyerekkorom óta vágytam arra, hogy kamionsofőr legyek. A papám is sofőr volt, kisbuszon szállított munkásokat, de nem ez inspirált, hanem Kris Kristofferson Convoy című filmje, különösen a főhős kamionsofőr, Gumi Kacsa. Ez a film fertőzött meg! Úgy gondoltam, nem lenne rossz egy ilyen élet! – kezdi beszélgetésünket Horváth Ákos, a Transintertop legifjabb kamionsofőre.

– Aztán persze a sors mást hozott elém. 18 évesen egy hajóra kerültem, és három évig ott dolgoztam. Az utolsó hajós évemben formálódott meg a gondolat, hogy valami szárazföldi munkát találjak, ahol azért hasonlóan jó pénzt kereshetek. Valamit, ami ugyancsak különleges, jól fizetett munka, mint amilyen a hajózás. Így jött ismét képbe a kamionozás.

– Hazajöttél ezek szerint?

– Igen, de itthon végül nem a jogosítvány megszerzésével kezdtem, mert a szerelem egy időre eltérített ettől. Az anyagiak aztán mégis visszasodortak ebbe az irányba, s végül rászántam magam, és letettem a kamionos vizsgát. Egy héttel később már a szakmában dolgoztam. Kerek egy évet töltöttem az első munkahelyemen, belföldi kamionsofőrként. Szerettem volna „nemzetközi vizekre evezni”, ezért váltottam, de az új helyemen nagyon nem találtuk meg a közös hangot, semmi sem stimmelt, így másfél hónap után, még a próbaidő alatt felmondtam. Már akkor tudtam, hogy a következő állomás a Transintertop lesz.

– Miért pont oda? Hogyan jött képbe épp a Transintertop?

– A Transintertop és az a cég, ahonnan eljöttem, ugyanannak a vállalatnak szállított, így a munkám során gyakran láttam a TIT-es kamionokat. Mivel maga a fuvarfeladat tetszett nekem, csak a céggel voltak gondjaim, kézenfekvőnek tűnt, hogy a Transintertophoz jelentkezzek, remélve, hogy itt ugyanazt a munkát végezve, jobb munkaszervezés, barátibb környezet vár rám. Mindez 2023 novemberében volt. Azt, hogy jól döntöttem, visszaigazolja, hogy ma is itt vagyok.

– Mi az, amit szeretsz itt, ami jobb ennél a társaságnál?

– A Transintertopnál nagyon sokszínű a munka, és sokféle lehetőség közül választhatom ki a munkarendem. Mivel a közeljövőben házasságon, családalapításon gondolkodom, no, meg magam miatt is, fontosnak tartom, hogy olyan munkarendem legyen, ami lehetővé teszi, hogy minél többet itthon lehessek, ugyanakkor mégis csinálhassam azt, amit szeretek, és alapvető, hogy meg is lehessen élni belőle.

– Ezért olyan munkarendet választottam, hogy a hétvégéken mindig itthon tudjak lenni. Váltakozva ugyan, de hétköznapokon is itthon vagyok, tudom intézni az ügyes-bajos dolgaimat. Nekem fontos a család, a baráti kapcsolatok ápolása, és ez a munkarend ezt lehetővé teszi számomra.

– Anyagiak tekintetében megtalálod a számításod?

– Ahhoz képest, hogy ezt a munkarendet én „nyugdíjas” állásnak tartom, mert sokat lehetek itthon, nem kell heteken át úton lennem, igen, elégedett vagyok. A korábbiakhoz képest körülbelül egyharmadával többet tudok itt keresni, így bőven megvan az az összeg, amit én célként magam elé tűztem.

– Milyennek találod a Transintertop kollégák felé nyújtott szolgáltatásait? Gondolok itt a kamionmosóra, a szervizre, a bistróra, a sofőrváróra, stb.

– Nagyon jó, hogy mindez itt egy helyen elérhető, különösen azoknak a sofőröknek jelent sokat, akik hosszú hetek után térnek haza, vagy akár innen indulnak újra útnak. Klimatizált sofőrváró várja itt őket, ahol le tudnak zuhanyozni, árnyékos kamionparkolókban tudnak pihenni. Nagyon klassz, hogy a kamionjainkról itt helyben, a telephelyen tudunk gondoskodni: mosás, tankolás, ha kell szerviz. Erre szerencsére csak ritkán szorultam eddig szükségből, 220-230 ezer kilométer alatt mindössze 3 alkalom volt, amikor a szerviz segítségét kellett kérnem. Egységes és nagyon jól karbantartott Scania-flottánk van, a korábbi cégeknél a konkurens márkáról ezt már kevésbé tudnám elmondani. Egy út, egy szerviz – ez volt a jellemző, és ez azért nagyon nem mindegy, ha hatékonyan és biztonságosan szeretnél dolgozni.

– Én leginkább a TIT Bistrót kedvelem az itt elérhető szolgáltatások közül, itt be tudom váltani a cégtől kapott étkezési hozzájárulásomat is. Nagyon széles reggeli és ebédválaszték van, és igazán kulturált környezetet biztosít az étkezéshez.

– Saját kamionnal jársz?

– Igen, bár én vagyok a legfiatalabb kamionsofőr a cégnél, de már én is kocsigazda vagyok. Ezt ki kell érdemelni, de ahogy a példám is mutatja, abszolút nem lehetetlen elérni. Ez nagyon jó, mert a kamion tényleg a második otthonunk, nem mindegy, hogy azt valóban a magadénak érezheted, a kedvedre berendezheted, vagy hogy állandóan ki-be kell pakolgatnod.

– Milyen a kapcsolatod a többi kollégával? Sofőrökkel, menetirányítókkal?

– Nagyon sok sofőr dolgozik a cégnél, én közülük csupán néhányukkal tartom a kapcsolatot. 4-5 olyan kolléga van, akikkel rendszeresen összecsörgünk, ők főleg az elején sokat segítettek nekem. Mindenáron nem keresem a kapcsolatokat, vannak olyanok is, akiknek a stílusa nem igazán egyezik az enyémmel, de ha valaki jó fej, és a sors összesodor minket, akkor nem szoktam elzárkózni egy jó kis beszélgetéstől.

– A fuvarszervezőink – én úgy látom –, megtesznek mindent, hogy a dolgok a lehető legjobban menjenek, de függünk a mindenkori piacoktól is, hiszen amire igény van, olyan fuvarokat tudnak elvállalni és szétosztani közöttünk. Én úgy érzem, sokat tesznek azért, hogy igazságosan legyenek szétosztva a fuvarok, hogy mindenkinek jusson a jóból, meg a rosszból is. A Transintertop nagy hangsúlyt fektet a lojalitásra is. Megbecsüli – a fuvarok elosztásánál is – azokat, akik már régóta erősítik a csapatot, akik a nehéz időkben is kitartottak, akikre biztosan lehet hosszú távon számítani. Ugyanígy odafigyel az idősebb kollégákra is, akik a nyugdíjhoz közeledve már könnyített munkát végezhetnek. Szerintem ez így rendjén is van, mert nem a korát, hanem a hűségét díjazzák. Megdolgozott érte.

– Persze nem mindig érzi ezt ilyen feketének-fehérnek az ember, de némi rugalmassággal mindez kezelhető, és hát előbb-utóbb, jó esetben mi is eljutunk a „védett” korig. Onnan nézve biztosan máskép látja az ember ezt a szakmát. Szerencsére itt a Transintertopnál sokan járnak előttünk.

Cseh Teréz