Kamionsofőr – de miért épp a Transintertopnál?
Egy vállalat sokféle érvet felsorakoztathat amellett, hogy munkavállalóként miért épp őket érdemes választani. Ha feltesszük a kérdést, mitől lesz egy cég jó munkaadó, hamar rájöhetünk, hogy ahányféle ember, annyiféle válasz születik. A legokosabbnak ezért azt tartottuk, ha megkérdezzük azokat, akik már letették voksukat a Transintertop mellett. Így megtudhatjuk, ők vajon miért ezt a céget választották, és mi tartja itt őket évek, évtizedek óta.
Kiss Sándor, 2002 decemberi belépéssel
Idén lesz 20 éve, hogy nemzetközi gépkocsivezetőként a Transintertophoz kerültem. Ma én vagyok a harmadik rangidős sofőr a cégnél. Sokat mond, hogy az alapításkori három sofőrből kettő még itt van, az egyikük már nyugdíj mellett, ők előznek meg a sorban. Így bátran mondhatom, hogy a céggel együtt nőttem fel. Anno a 10 nemzetközis, 4-5 belföldis mellett én voltam az egyetlen váltó. Úgy voltunk itt mindvégig, mint egy nagy család. Bizalmat kaptunk, kikérték a véleményünket. A régi motorosokra ma is odafigyelnek, ők a több évtizednyi tapasztalattal a hátuk mögött mindkét oldal igényeit, érdekeit látják, így egyfajta közvetítői is a cégnek. Nagyon nagy már a sofőrlétszámunk, 150-160-an vagyunk. Úgy érzem, mindkét oldalról megkapom a bizalmat. Értékelik, hogy én nem szoktam mellébeszélni. Az elégedetlenkedő kollégának mindig azt mondom: nincs olyan cég, ahol minden a sofőr kívánsága szerint történik. Egy út van, és azt közösen kell végig járnunk. Nekem itt jó, itt a helyem.
– Erre akkor jöttem rá igazán, amikor pár éve ellopták az irataimat, és kényszerből egy ideig műhelysofőrködtem. Hamar felismertem, ez nem az én életem. Öröm volt visszaülni a kocsimba. No, meg az is a volánnál tartott, amikor megtudtam, hogy útban van a kisunokám. Ahogyan annak idején a gyerekeimet, őt is szeretném még pár útra magammal vinni, hátha a kamionos dinasztika következő sarját sikerül így a pályán elindítani. Mert nálunk mindenki kamionos: a nagybátyám, az öcsém, a húgom, a sógorom. Anno ide a Transintertophoz az öcsém hozott be engem. Ma is hálás vagyok érte.
– Ami kicsit furcsa mostanában, hogy ahogyan egykoron én hallgattam a nagy öregeket, ma az én szavamat lesik a fiatalok, én sztorizgatok. Van miről mesélnem, sok mindent megéltem már 39 év sofőrködés alatt. Szokták mondani azt is, a Kiss Sanyinak már leltári száma van a cégnél. Nekem ez is azt mutatja, hogy jó helyen vagyok itt, és úgy remélem, ha eljön az ideje, itt is fogom befejezni a pályafutásomat, addig pedig élvezem annak minden szakaszát, ahogy a saját kamionjaimat is.
– 2003 óta mindig saját autóm volt, mindegyiket imádtam, 5-6 évente, általában egymillió kilométerenként cserélődnek. Mindig nagy a szerelem, mégis számomra a legnagyobb érték a cégnél, a tulajdonos, Selmeczi Attila. Nagyon szeretek vele beszélgetni, mert egy értelmes ember, aki mindig azon dolgozik, hogy a cég egésze előbbre menjen. Hihetetlen előrelátás, profizmus jellemzi, egy-két lépéssel mindig a konkurencia előtt jár. Mindannyian látjuk, hogy a hasznot visszaforgatja, és lépésről lépésre építette fel ezt a vállalatot. Több ezer fuvarozó cég közül, országos szinten a tizenegyedik helyen állunk. A tisztán magyar tulajdonúak között pedig a harmadikak vagyunk. Mindez egy magyar házaspár érdeme, illetve ma már az utódok is hozzáteszik a magukét. Persze, benne vagyunk mi is. Mert a cég és a dolgozók csak együtt jók, csak együtt működik ez az egész. Az embereket itt nem tárgynak tekintik, nem lekezelik. Én lojális vagyok a céghez, és az lojális hozzám. Kölcsönösség van.
– Persze voltak mélypontok, de a vezetőnk ilyenkor nem összeroppant, hanem éjt nappallá téve dolgozott. Optimista volt a 2008-as válságnál épp úgy, mint a covidnál. Azt vallotta, nem lehúzni kell a redőnyt, hanem ha másképp nem, de 70%-on fenntartani a fuvarokat, munkát, fizetést adni az embereknek. Mindez óriási biztonságérzetet ad nekünk, dolgozóknak. Éppen ezért számomra Attila az az érték, amit más cégnél nem biztos, hogy megtalálnék.
Szerkesztő: Cseh Teréz
Fotó: Mazán Tibor
