Negyven felett már másképp látjuk a dolgokat
Vitai János, már nem ma kezdte a kamionos szakmát, több mint két évtizede dolgozik sofőrként. Ma már egészen más szempontok vezérlik, mint annak idején, amikor a katonaságnál megszerezte a C és E-kategóriás jogosítványát. Akkor a vagányság, a világjárás dominált, ma már a család az elsődleges szempont. A környei székhelyű Transintertop Kft. a munkatársak mindenkori élethelyzetének megfelelően igyekszik kialakítani az egyes munkaköröket. Így a fiatal kezdő, vagy a rutinos róka – akár egy életen át – egyaránt megtalálja itt a számítását.
Baráti hívásra érkezett
– Egy barátom hívott a Transintertop Kft.-hez, aki már két-három éve itt dolgozott. Ennek immáron hét hónapja. Korábban is együtt dolgoztunk, így bíztam benne, hogy jó helyre csábít. Előző helyemen rövid nemzetközi fuvarokat csináltam, ami nagyon fárasztó volt, sokat kellett éjszakázni. Nem autóban alvós volt ugyan, de mivel minden nap mentem, így a pihenés mindig nagyon rövidre sikerült. Ez egy idő után a szervezetemet is megterhelte.
A kölcsönös rugalmasság jellemzi a mindennapokat
– Amióta váltottam – 21 év sofőrségem alatt ez a negyedik munkahelyem -, itt a Transintertopnál belföldes vagyok. Ennyi tapasztalattal a hátam mögött már konkrét célom van: a lehető legkisebb időráfordítással a lehető legmagasabb bért elérni. Ez talán kicsit szókimondónak tűnhet, de ma nálam a hangsúly a családon van, fontos számomra a gyerekemmel való együttlét. Minden este otthon alszom, ha kell, tudok a gyerekkel együtt tanulni. Rugalmasan állok én is és a cég is a dolgokhoz. Reggel kezdek, rendszerint késő délután végzek, vagy, ha néha az kell, akkor kora estig dolgozok. Ez számomra így tökéletesen megfelelő.
– Normálisak a munkatársak is, mindenki köszön mindenkinek – nem mindenhol van ez így -, már messziről integetünk egymásnak. Alapvetően segítőkész az összes kolléga.
– Nagyon jó, hogy itt helyben elérhető a minőségi étkezés is, a TIT Bistróban összekészítik, csomagolják a kívánt ételeket, így azt a kocsiban csak meg kell melegítenem.
A saját autó nem csak álom
– Saját autóm jelenleg nincs, mert a belföldi fuvarokat általában azokkal a nemzetközis kocsikkal szervezik, amelyeknek a gazdája éppen szabadságon van, de előbb-utóbb biztos vagyok benne, hogy lesz saját kocsim is, mert ez itt egy elérhető cél. Eddig mindig saját autóval jártam, de úgy vagyok ezzel is, hogy mindenbe bele lehet szokni, főleg, ha csak átmeneti időről van szó.
– A járművek állapota jó, bármikor el lehet menni velük A-ból B-be, anélkül, hogy aggódni kellene a műszaki állapotuk miatt, és a műszakiakhoz is bátran fordulhatunk, ha valami probléma mégis felmerülne.
– Még alig fél éve vagyok a Transintertopnál, de eközben arra is lehetőséget kaptam, hogy letehessem itt a cégnél az ADR-vizsgámat is, itt nem csak szeretik, de támogatják is, ha valaki tanulni, fejlődni szeretne.
Jó munkáért jó pénz jár
– Anyagilag is megtaláltam itt a számításom, az elvárásoknak megfelelő munkáért, korrekt munkabért kapok, ennél többet csak akkor kereshetnék, ha újra kocsiban alvós, távoli fuvarokat vállalnék. Persze azt is lehetne itt, de azt már nem szeretném. Ez így sokkal családcentrikusabb. 20-30 éves korában az embernek még nem ezek az elsődleges szempontjai, de 40 felett már másképp kezdi látni a dolgokat, és nem hátrány, ha ebben a munkahely is partner. Ez itt a Transintertopnál adott a munkatársaknak. Mindent meg lehet beszélni a menetirányítókkal, bármi intéznivaló, egyéb elfoglaltság akad, mindig találunk rá megoldást.
Az út választott engem
– Alapvetően soha nem terveztem, hogy kamionozni fogok, nem én választottam az utam, az út választott engem. Amikor behívtak katonának, ott le lehetett rakni a C, E-kategóriás jogosítványt, mire bevonultam ezek már a zsebemben voltak. Így a katonaidőm alatt is harckocsikat húztam. Édesapám autószerelő, 40 éven át műhelyfőnök volt. Kocsik között nőttem föl. Amikor leszereltem természetesnek tűnt, hogy a volán mögött folytassam. Akkoriban nagyon vagány dolog volt kamionsofőrnek lenni, komoly presztizse volt ennek a szakmának -, aztán teltek az évek, és még mindig itt vagyok, és még mindig elégedett vagyok ezzel a szakmával.
Cseh Teréz
