Kamionsofőr – de miért épp a Transintertopnál?

Egy vállalat sokféle érvet felsorakoztathat amellett, hogy munkavállalóként miért épp őket érdemes választani. Ha feltesszük a kérdést, mitől lesz egy cég jó munkaadó, hamar rájöhetünk, hogy ahányféle ember, annyiféle válasz születik. A legokosabbnak ezért azt tartottuk, ha megkérdezzük azokat, akik már letették voksukat a Transintertop mellett. Így megtudhatjuk, ők vajon miért ezt a céget választották, és mi tartja itt őket évek, évtizedek óta.

Nagy Szabina, Kálmán János, 4 kezes nemzetközi kamionsofőrök, 2017 májusi belépéssel

Szabina: – Tizenegy éve tart a kapcsolatunk, amiből tízet már együtt kamionoztunk. János 5-6 évvel korábban kezdte a szakmát. Egy évet kísérőként voltam vele, majd miután megszereztem a jogosítványt, négykezesként folytattuk, ma már mint férj és feleség. Harmadikként Márvin, a 8 éves kamionos tacskónk csatlakozik a csapathoz.

János: – Öt éve kerültünk a Transintertophoz, előtte jó pár céget elfogyasztottunk. Egyfajta különleges szimbiózisban élünk így hármasban. Heti 5,5-6 napot 0-24 órában össze vagyunk zárva. Itt, ha konfliktus van, nem mehetünk át a másik szobába duzzogni. Mindent meg kell beszélnünk. Ilyen körülmények között két emberből vagy a legjobb barátok, vagy a legnagyobb ellenségek lesznek, de ez egy-két hónapon belül el is dől. Én úgy látom, kétféle ember köt ki ennél a munkánál: az, aki nagyon szeret vezetni, vagy az, aki az anyagiak miatt kezdi ugyan, de idővel beleszerelmesedik ebbe a szakmába. Mert ez szerelem, ezt csak a pénzért nem lehet csinálni.

Szabina: – A bezártság sok nehézséget jelent, és éppen ebben nagy segítség a kutya. Kiváló stresszoldó, egészségvédő, hiszen rendszeresen sétáltatni kell, és jó őrző-védő, szól, ha lopni akarják a gázolajat vagy épp az árut. Nagy örömünkre, a Transintertopnál elfogadják, hogy mi kutyások vagyunk. Nekünk ez alapkérdés. Volt, ahol dugdosnunk kellett, mert úgy gondolták hátráltatja a munkát és összekoszolja az autót. Mindkettőt bizonyítottuk, hogy butaság. A mi autónk az otthonunk, itt patyolat tiszta minden. Márvinnal ma már ott tartunk, hogy ha jövünk be az irodába, elsőként nem minket köszöntenek, hanem a kutyust, aki meg is hálálja a kedves fogadtatást, külön-külön köszönt mindenkit. Nem véletlen, hogy tiszteletbeli transintertopos, van saját belépőkártyája, TIT-es nyakörve és kabátkája.

János: – Szeretünk itt dolgozni. Ellentétben más helyekkel, itt nem csak egy rendszám vagyunk. A munkánk mellett van életünk, van szabadidőnk. Átéltünk itt nehézségeket is, egy covidos időszakot, minimális megszorításokkal, de amióta itt vagyunk, még soha egy hangos szó nem hangzott el, ellenben már számos dicséretet kaptunk. Jó a kollektíva, van közösségi élet: horgászverseny, sakk, póker, családi rendezvények. Kitűnő a hangulat, mindenkivel mindent meg lehet beszélni.

Szabina: – Ami nekünk fontos, hogy egy távkapcsolat helyett együtt lehetünk. Négykezes kamionsofőrökként minden hétvégénket itthon tölthetjük, sőt a hét közepén plusz egy nap is hazajövünk. A cégnél emberként tekintenek ránk, megértik, ha elintézendő ügyeink, problémáink vannak, és segítenek ezek megoldásában. Persze nehézségek mindenütt vannak, itt sincs kolbászból a kerítés, de még soha nem kellett csalódnunk. A fizetésünket mindig időben megkaptuk, ami bizony nem mindenütt volt így. Nem véletlen, hogy itt ragadtunk, és úgy gondoljuk, innen megyünk nyugdíjba is.

Szerkesztő: Cseh Teréz

    Fotó: Mazán Tibor