A Transintertop feltételei voltak a legvonzóbbak

Négykezes kamionozás – akár egy életre szóló kaland is lehet

 

A nemzetközi fuvarozási-szállítmányozási munka egyik rákfenéje, hogy aki ezt a munkát vállalja, bár jól keres, de a családjától napokra, vagy akár hetekre kénytelen elszakadni. A gyakorlat azonban erre is megszülte a megoldást, a négykezes fuvarok nem csak összetartják a párokat, de ily módon az életüket is megalapozhatják, mind anyagi értelemben, mind pedig azáltal, hogy alakalmuk nyílik alaposan megismerni egymást, összecsiszolódni, egymásért felelősséget vállalni a hosszú, közös utakon. Didics Violetta és férje Dániel öt éve járják együtt Európa útjait, immáron a környei székhelyű Transintertop Kft. flottáját erősítve. Arra voltunk kíváncsiak, vajon miért őket választották, milyen szempontok vezérelték a döntéseiket.

 

– Honnan jött az ötlet a közös kamionozáshoz?

Violetta: – Kilenc éve vagyunk egy pár, egy éve pedig már házasok is. Egy munkahelyen – egy autóalkatrész-gyárban – dolgoztunk, ahol Dani már vezetői beosztásig jutott. Szerettünk volna egyről a kettőre jutni, de erre a környékünkön nem sok esélyt láttunk. Ruházati kereskedő végzettségem és érettségim van. A kamionozáshoz egy videó adta az ötletet, ahol csajok nyilatkoztak arról, hogy ezt a munkát ma már ők is végezhetik. Persze egyedül nem szívesen vágtam volna bele, ezért felvetettem az ötletet Daninak, hogy mi lenne, ha együtt vágnánk bele, és négykezesként együtt járnánk a világot, amire egyébként is mindketten nagyon vágytunk. Nem kellett sokat noszogatni, neki is tetszett az ötlet. Elvileg az OFA által meghirdetett támogatással szerettük volna megszerezni a szükséges jogosítványt – ez most újra elérhető -, de végül úgy alakult, hogy saját erőből vállaltuk be.

– Dani kezdett előbb, és miután három hónapot eltöltött egy cégnél, ahol megszerezte a szükséges minimális tapasztalatot, átment egy olyan vállalathoz, amely kifejezetten preferálta a négykezes vezetést. Ott csatlakoztam hozzá, így a tanuló tanította az újoncot. Kezdőként – rögtön nemzetközi fuvarokkal – együtt fedeztük fel ezt a világot, aminek egy új hobbyt, az olvasást is köszönhetem.

 

– Miért a váltás, és miért épp a Transintertophoz?

Violetta: – Miután már kellő gyakorlattal rendelkeztünk, úgy gondoltuk, itt az ideje tájékozódnunk, hogy másutt vajon milyen feltételek mellett dolgozhatunk. Már volt viszonyítási alapunk. Több cégnél is érdeklődtünk, és itt találtuk a legvonzóbbnak az ajánlatot. Sokat nyomott a latba, hogy a Transintertopnál kocsigazda-rendszer működik, vagyis saját kamiont kaphattunk, amit az ízlésünknek megfelelően berendezhettünk, és amiben, ha ott hagyjuk a holminkat, azt ott is marad érintetlenül.

 

Dániel: – Nagyon csábító volt a munkarend is, az, hogy minden hétvégét otthon tölthetünk Murakeresztúron. Az ide 200 kilométerre, Nagykanizsa mellett van, de számunkra nem gond bejárni. Hétfőn kezdünk, kimegyünk egy nemzetközi fuvarra, majd rögtön jövünk is vissza, gyakorlatilag kétnaponta Magyarországon vagyunk. A köztes pihenőidőben el tudunk menni kirándulni, vagy épp vásárolni, edzeni, amihez éppen kedvünk szottyan. Aztán fordulunk még egyet, és már vége is a hétnek, mehetünk haza a hétvégére.

– Fontosnak tartom azt is, hogy az autónk – egységes Scania flotta van a cégnél -, mindenkor jó műszaki állapotban van, itt komolyan veszik a kötelező felszerelést épp úgy, mint a rendszeres karbantartást, ha pedig bármi probléma adódik, a lehető legrövidebb időn belül igyekeznek orvosolni azt.

 

– Az anyagiak terén is bejött a számítás?

Dániel: – Egyelőre nagyon pozitív a tapasztalatunk, nem is gondoltuk volna, hogy ilyen feltételek mellett ennyit lehet keresni. A környékünkön erre nem lenne lehetőségünk. Persze, itt azért a tempó is más, eléggé feszített a menetidő, de a sok pozitívum bőven kompenzálja ezt.

 

Violetta: – Én nehezen váltok, jó pár hétnek el kellett telnie ahhoz, hogy megnyugodjak, jó döntést hoztunk. Már biztosan nem mennék vissza a korábbi helyünkre.

 

– Mi az, ami itt a legszimpatikusabb?

Dániel: – Az, hogy itt nem csupán egy rendszám vagyunk a telefonban és a nyilvántartásban. Számunkra pozitív értelemben véve döbbenetes élmény volt, hogy itt mindenki köszön mindenkinek, a kollégák már messziről integetnek egymásnak, mindenkinek van egy jó szava a másikhoz, és mindenki mosolyog. Ez koránt sincs így máshol!

– A vezénylőkkel is kiváló a kapcsolatunk, ha bármi gondunk adódik, mindenben a segítségünkre vannak, rugalmasan kezelik a dolgokat.

 

Violetta: – Az első benyomás, ahogyan fogadtak itt minket, alapvetően meghatározta a döntésünket. Ránk szánták a szükséges időt, körbe vezettek, megmutatták a céget, elmondták, pontosan mit kell majd csinálnunk, hogyan történik a fuvarszervezés, fontosnak tartották, hogy mindenről előre tájékoztassanak.

 

Dániel: – Nagyon szeretem azt is, hogy itt minden szépen le van szabályozva, nem ad hoc jelleggel mennek a dolgok, mindennek megvan a maga rendje. Tudjuk, hogy pontosan mit várnak tőlünk, és így meg is tudunk ennek felelni.

 

– Ezek szerint nem kellett megbánni a döntést, jó kamionsofőrnek lenni?

Dániel: – Édesapám is kamionsofőr volt, gyerekként sokat mentem vele, és mindig is erre a pályára készültem, de lebeszélt róla. A gyárból sem akartak elengedni, nem értették, hogy a vezető pozíciómat hogyan adhatom fel a sofőrségért. Aztán még az oktatóm is megpróbált eltántorítani ettől a szakmától, de mi kitartottunk a döntésünk mellett, és egyetlen percre sem bántuk meg, hogy ezt az utat választottuk.

 

Violetta: – Nagyon szeretek kamiont vezetni, jobban, mint a személyautónkat. Sokat adott nekünk a kamionozás, egész Európát bejárhattuk kettesben, nem biztos, hogy ezt más pozícióban dolgozva megtehettük volna.

– Az is csak gazdagította a kapcsolatunkat, hogy egész nap összezárva élünk és dolgozunk. Igazán megismerhettük egymást, szépen összecsiszolódtunk, és a nehezebb napokon is társai tudunk lenni egymásnak. Ez egy életre szóló kaland mindkettőnknek.

Cseh Teréz